Az elveszett Leonardo da Vinci mű

Leonardo da Vinci egyik remekműveként tartják számon az “Anghiari csata” című freskóját, azonban már ötszáz éve nyoma veszett. Maurizio Seracini mérnök kutató, a Kaliforniai Egyetem Művészeti, Régészeti Központ vezetője, úgy véli megtalálta több évtizedes kutatás eredményeként, de a bizonyítás és annak elfogadtatása még mindig várat magára. Eredetileg a szóban forgó remekmű Firenzében a Palazzo Vecchio … Olvass tovább

Ki volt Elieen Gray?

Eileen Gray 1878-ban született Írországban egy művész-, és arisztokrata család tagjaként. Eredeti látásmódjának ihletője a Bauhaus iskola volt. Művészeti tanulmányait Londonban kezdte a Slade School of Fine Arts intézményében. 1900-ban Párizsba látogatott, ahol éppen a világkiállítás volt. Itt látta meg először Charles Rennie Mackintosh munkáit melyek nagy hatást tettek rá. Diploma szerzés után Párizsba költözött, … Olvass tovább

Simon de Pury Magyarországon

Néhány évvel ezelőtt látogatott el Budapestre Simon de Pury svájci műtárgypiaci szakértő, tanácsadó, legendás árverés vezető, a nyugati műtárgy piac egyik legelismertebb szakembere az aukciós műkereskedelemben. A vele folytatott beszélgetések során számos olyan, több évtizedes gyakorlatára alapozott tapasztalatot osztott meg hallgatóival, melyek ma is érvényesek. Simon de Pury a hetvenes években kezdte pályafutását. Főként impresszionista … Olvass tovább

A Zsolnay mauzóleum titkai

Néhány éve teljesen megújult, és ma már látogatható a pécsi Zsolnay Mauzóleum, mely sok titkot rejtő különleges épület. A domb, melyre épült, a gyáralapító Zsolnay Vilmos kedvenc helye volt. Innen tekintett le nap mint nap gyárára, a magaslatról tekintette át növekvő birodalmát. Ezért is döntöttek úgy utódai: a két lánya, Zsolnay Júlia és Teréz, fia, … Olvass tovább

Hosszútávon jó befektetés a festmény – Isabella Stewart Garden

A századforduló iparmágnásai keresték a jó befektetési lehetőségeket. A vagyon egy részét kedvteléseikre költötték. A bostoni Isabella Stewart Gardner volt az első nő akinek a nevét múzeum viseli. Gyűjteménye a mai napig látogatható Bostonban. Sőt, ha a keresztneve azonos az alapítóéval, ingyenesen vehet részt a tárlaton. Isabella 1840-ben született New-Yorkban. Édesapja vászonkereskedelemmel alapította meg vagyonát, … Olvass tovább

Piacsek bácsi hűlt helye

Herman Lipót írja egy helyen, hogy Rippl-Rónai József humora szoros kapcsolatban állt művészi alkotásaival. Így például egészen originális, gyakran mosolyra késztető képcímeket talált ki. Kiállításain ilyen címek fordultak elő: Balaton, előtérben a szép Bárdynéval, Lázár Mária leégve, Közeledik a vihar, Schlézingeréknél már esik, Aratnak, a föld az enyém, a termés a szomszédé. Volt például egy … Olvass tovább